2009. október 31., szombat

Zenélés számítógéppel 01


Következzen egy zeneszerkesztő program Windows-ra. A zeneiskolában vásároltunk Evolution márkájú MIDI kontrollereket a számítógépekhez. Ezekhez kaptuk ingyen az Evolution Sound Studio II-t. Ez egy MIDI szekvenszer program. Egyszerűbben: zenét lehet vele készíteni több sáv segítségével úgy, hogy akár négy audio sávot is használhatunk a rögzítéshez. Persze nem árt, ha az ember jártas a zenélésben. Valós időben hangszeren is fel lehet játszani a zenét. Ismerni kell a zenei komponálás szabályait, tisztában lenni a hangközökkel, akkordokkal, ritmusokkal. A program természetesen a könnyebb műfaj kedvelőinek készült.
Tartalmaz egy virtuális keyboardot is.
Egy kis kitérő.
Keybord-nak nevezzük a kísérőautomatikás elektronikus billentyűs hangszereket. Lásd: Lakodalmas rock, szórakozóhelyek zenészei. Ezen van lehetőség automatikus kíséreteket játszani egy újjal.
Szintetitátor a hangszintézisre alkalmas billentyűs hangszer, nincs automatikus kíséret. A bevitt hangmintákat módosíthatjuk, alkothatunk új hangszineket a segítségével. Persze vannak olyan hangszerek amelyek mind két funkciót tartalmazzák.
Mi a napi rutin során természetesen a klasszikus zene oktatásában, illetve a kortárs elektronikus zene megszólaltatására használjuk.
A hangokat akár garfikus módon is bevihetjük, mintha rajzolnánk. Természetesen kottázni is tud, de itt nem a profi kotta a cél, csak a megjelenítés. Tartalmaz keverőpultot effekteket és VST pluginokkal bővíthető a tudása.
A diákok különösen a ritmus (dob) szerkesztőt szeretik, itt pöttyökkel lehet megszólaltatni a különböző ritmushangszereket. Ennek a programnak a "nagytesója", professzionális változata például a Steinberg Cubase.

Természetes, hogy linuxos alkalmazást is ajánlok. Én az érdekes nevű Rosegarden programot használom. A program felépítése és működése nagyon hasonló a bemutatott programéhoz.

2009. október 29., csütörtök

Hangfelvétel-hangszerkesztés

Folytatom számítógépes zenei alkalmazásokat bemutató sorozatomat. Ezuttal a hangfelvétel készítés és szerkesztés során használható programok küzül mutatom be azt, amelyiket én is használom.
Az első pillanattól amikor lehetővé vált számítógéppel hangfelvételt készíteni, mi is kihasználtuk a lehetőséget. Több -fizetős és ingyenes- program kipróbálása után azAudacityhasználatát választottuk.
A szükséges eszközök:
  • Jó minőségű mikrofonok. Mi AKG és Behringer stúdiómikrofonokat használunk.
  • Kábelek, mikrofonállványok.
  • Keverőpult. Nekünk elég egy 8 csatornás van. Sztereó felvételekhez bőségesen elég.
  • Külső hangkártya. Nem "veszi" a számítógép belső elektromos zajait.
  • Ha "mobil stúdiót" szeretnénk, egy laptop.
Az Audacity program minden operációs rendszerre elérhető, és ingyenes. Rengeteg kiegészítő tölthető le hozzá amivel a tudását bővíthetjük. Akár sok sávon is rögzíthetünk a segítségével. Nagyon jól használható például régi "bakelit" lemezek digitalizálásához. Nagyon hatékony beépített zajszűrővel rendelkezik. Gyakorlatban felveszi a versenyt a drága profi programokkal. Használatát könnyű elsajátítani, természetesen magyarul is tud.

2009. október 27., kedd

Hallásfejlesztés

Amikor a számítógépek fejlődése (evoluciója) során megjelentek a hangkártyák a gépekben lehetőség nyílt zenei alkalmazások használni. Ide tartoznak a korábban bemutatott kottázó programok, és a hallásfejlesztő programok is, amelyek közül a zenét tanító kollégáknak kettőt mutatnék be. Az előzőhöz hasonlóan egy fizetőset, és egy ingyeneset.

Mi a zeneiskolában a dán fejlesztésű EarMaster programot használjuk. Teljesen kezdőtől a profi zenészig, mindenki használhatja. Két változatát használjuk a Pro, és School verziót. Ez utóbbi hálózaton is működik. A diákokat osztályokba lehet sorolni, statisztikát készít a program, figyeli a növendékek haladását, és a tanár a saját gépe mellől adhat feladatokat teljes mértékben az adott diákra szabva.


A képen jobb oldalt látható, milyen típusú feladatokat lehet gyakorolni a program segítségével. A program felülete nagyon szép, megfelel a funkcióinak, kiválóan konfigurálható.

21 napos próbaváltozat letölthető a weboldalukról.

Szintén a linuxos pályafutásom kezdetén találtam az ingyenes Gnu Solfege programot. Természetesen működik Windows rendszeren is. A felülete sajnos nem túl szép, és a magyar fordítást is ki kellene javítani.

Az előzőhöz képest fapadosnak tűnik, pedig szinte pontosan azokat a feladatokat lehet vele gyakorolni, mint fizetős társával. Szintén készít statisztikát a diák előrehaladásáról. (Ezt egyébként nagyon nem szeretik a növendékek. A géptanárbácsi szivét nem lehet meglágyítani.)


Aranyos, hogy az oldalukon reklámozzák az EarMaster programot. :-D

Mind két programban több fokozatban lehet beállítani, hogy milyen „szigorú” legyen az értékelés.

A felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz ma már szinte nélkülözhetetlenek az ilyen, és ezekhez hasonló programok. A leckét pendrive-on hazaviheti, e-mailban megkaphatja, otthon is gyakorolhat a gyerek, és a statisztikát elhozza/küldi a tanár számára.

Azt azért szeretném kihangsúlyozni, ezek a programol nem tanítanak, csak a gyakorlásban és a számonkérésben segítenek!

2009. október 26., hétfő

Kottagrafika 2


Mivel fizetős programot mutattam be, most jöjjön egy ingyenes alternatíva.

Előzmények
K.b. egy éve kezdtem az Ubuntu linux felfedezését. Kerestem a Microsoft és baráti köre által kiadott programok ingyenes változatait. Szép lassan felfedeztem magamnak az új oprendszert. Ma is párhuzamosan használom. Eleinte windowson belül telepítettem (Wubi), most már saját partición terpeszkedik. Nagyon sokáig tartott amíg a zenei alkalmazásokat használni tudtam. A linux nem kényezteti el a MIDI eszközök használóit. Rengeteg fórumot olvastam végig, próbálkoztam, kísérletezgettem, és mindig oda jotottam, hogy talán a gépem nem alkalmas a linuxos munkára.
A napokban frissítettem a rendszert, a programjaimat, és megszólalt a hangkártya. Végre valaki gondol a zenészekre :-D
A program
A linux programok között található a MUSESCORE kottaíró. Természetesen le lehet tölteni Windows-ra is. Teljesen ingyenes, és a weboldalukon magyar leírás is található.

Nagyon szép kottákat lehet készíteni, tudom ajánlani minden zenével foglalkozó, és zenét szerető kollégának.

2009. október 25., vasárnap

Digitális kotta

A számítógéppel készített kotta előnyei:
  • Azonnal meghallgatható
  • Bármikor módosítható (transzponálható, más hangszerre átalakítható, bővíthető)
  • Rugalmasan formázható
  • Sablonok használhatóak (az előző bejegyzésben a képen, egy ének-zene feladatlap sablon van megnyitva)
  • A modern programban akár valós időben írhatunk filmhez kísérőzenét. A program kezeli a filmfájlokat(A NG filmjeihez is ezzel a programmal készítik)
  • Feltölthetjük netes adatbázisba (le is tölthetünk)
  • Egyszerűen e-mailban elküldhetjük
  • Van egy kiegészítő program amelyben megnyitva a kottánkat, a számítógép egy mikrofonnal kiegészítve lekíséri a hangszeren játszó muzsikust.
És persze a legfontosabb, hogy nyomdai minőségű kottát adhatunk a diákok, kollégák kezébe. És ha publikálni akarjuk, a kottakiadó cégek szintén ezt a programot használják.

Én készítettem már a veszprémi egyházmegye levéltárának kottatárából anyagot, vonós kamarazenekari anyagokat, a színháznak musical kottákat. És természetesen iskolámban is használjuk a programot a napi munka során. Szerencsére egyre többen vannak akik megtanulják a használatát.



Kottagrafika


A 90-es évek közepén ismerkedtem meg a számítógépes kottakészítéssel. Az akkor használt Finale program kényelmesen elfért egy flopylemezen. Ma már DVD méretűre hízott és rengeteg új funkció jelent meg.
A kotta egy elég összetett, absztrakt ábrázolása a zenének. Évezredek óta folytak a kísérletek a zene lejegyzésére. A kottakészítés komoly grafikai munka volt egészen a számítógépes alkalmazások megjelenéséig. Nem olyan egyszerű, mint a könyveknél, hogy sorba rakjuk a megfelelő méretű betűket.
A számítógépes alkalmazások a szövegszerkesztéshez tették hasonlóvá a munkát. Felgyorsítva a kottakiadást.



Elindítottam

Még nem írtam blogot. Olvasni volt szerencsém többet is, de nem éreztem szükségét, hogy én is vezessek egyet.
Most az e-learning képzéshez kapcsolódva indítom netes jelenlétem. A tapasztalataimat és közérdeklődésre számító ismereteimet ezen az oldalon teszem közzé.